Ugrás a fő tartalomra

Információ: néptánc Miskolcon

A kezdetekről:

2010 őszén néptáncot és népzenét kedvelő -már néhány éve páros táncokat táncoló- miskolci elhatározta, hogy a férfi táncok (verbunk, legényes, tempó...) világában is elmélyül egy kicsit. Nyíri Gábor fiatal néptáncos vállalta, hogy heti rendszerességgel tanítja a kis csoportot.

Forrás: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Zenetudományi Intézet (http://db.zti.hu)

A társaság folyamatosan változik, van aki a kezdetektől jár, de van aki csak egy-egy táncot szeretne elsajátítani. Évente változó táncokat tanulva, azóta is rendszeresen (a nyári szünetet kivéve) találkozik a csoport. A legényes táncokat ma már hölgyek figyelmébe is ajánljuk, hiszen jobban megismerik az adott falu, tájegység táncát,  fejlesztik a lányok, hölgyek ritmusérzékét.
A helyszín évek óta ugyanaz, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház első emeleti nagytermében minden hétfőn találkozik a csoport 18 órától. (cím: Miskolc, Lenke utca 14/A)

A táncpróba:

A táncpróba egy óra hosszú, három részből áll. Az első harmad a bemelegítésé, a második az ismétlésé, a harmadik az új lépések elsajátításáé.
A táncpróbákat azoknak ajánljuk, akik szeretik a zenét és szeretnek mozogni, a próbák igazán megmozgatják az izmokat, a lábakat. A táncóra végére még a leghidegebb téli napokon is melege lesz a táncosnak... Jöhetnek teljesen kezdők, illetve azok, akik már korábban tanultak valamilyen táncot és van alapjuk. Kiváló azoknak akik szellemi munkát végeznek, illetve egész nap ülnek egy számítógép előtt. A férfitáncok azért is jó kikapcsolódási formák, mert komoly összpontosítást igényelnek a táncostól. Életkori megkötés: a táncot 18-99 éves korig ajánljuk.
A táncórákra érdemes hozni valamilyen váltócipőt (karaktercipő), pólót és egy kényelmes nadrágot (szabadidő nadrág, jogging, stb.).

A gépkocsival érkezőknek a parkolás ingyenes. 

A táncpróbákról információ e-mailen: varosszelibetyarok@gmail.com vagy a 46/508-909-es VOKE  Vörösmarty Művelődési Házas telefonon, vagy a facebook.com-on a Városszéli Betyárok csoportban.

Megjegyzések